BOTI, Cycling Terrorist

KEREKEZZ, hogy KEREKEDJ!!!


   Farkas G. Levente, Boti

Születési hely, idő: Szeged, 1988. november 29.

  Életem röviden: Kb. 7 éves korom óta sportolok, egy hirtelen jött ötlet nyomán, hát bizony ez így maradt 13 év távlatában is, bár a pontos eset máig nem tisztázott.

  Bár az első években, mint másodikos kisiskolás még csak édesányámmal kerékpároztunk a nagyvárosi forgatagban. S mivel akkoriban a Fő Fasoriban tanulgattam,(akkor még nem is rosszul)mindenképpen szerette volna anyukám hogy már egyedül járjak iskolába. Ez meg is történt.

Na így kezdtem én el a világ, de legalábbis Újszeged felfedezését.

Ez később kinőtte magát, hiszen már később más városrészekbe is átmerészkedtem, persze a szülők tudta nélkül.

Na és persze az iskolai tesi  és úszás órák. Még a futással nem is voltak problémák, hiszen az évfolyam legjobb futója voltam, több városi versenyre is mentem s, ezekkel sikerült szereznem egy-két jobb eredményt is.  Na de bár az úszás már nem ment ilyen fényesen, mivel hiába tanítottak, nem sikerült megtanulnom úszni az általános iskola   5éve alatt.

Ezután mivel 2000-ben elköltöztönk Kiszomborra, így ismételten előtérbe került a kerékpározás, mivel a buszozás és a kocsival közlekedés nem az én világom. Bár csak 2003ban volt az első eset mikor egyedül teljes egészében megtettem ezt a 25kilómétert Szegedig.

    Azóta nincs megállás, járom Bács-Kiskun,  Békés, na és persze Csongrád megyét minden szabadidőmben. Már úszni is kiválóan  tudok, erre a legjobb bizonyíték, már több alkalommal sikerült megtennem a Paks-Kalocsa közötti 15folyókm-t a Dunán.






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 4
Heti: 5
Havi: 14
Össz.: 3 299

Látogatottság növelés
Oldal: Egy kicsit Botiról
BOTI, Cycling Terrorist - © 2008 - 2024 - botitura.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »